Amiért nem csak a fuvarozási árak számítanak egy ajánlatkérésnél

Mint ahogy minden területen – legyen az egy termék beszerzése, vagy egy szolgáltatás igénylése – a halogatás és a kapkodás általában nem túl jó tanácsadó. Pedig ha valami gyorsan és sürgősen kell, akkor szinte kikerülhetetlen, hogy az ember ne kapkodva döntsön.

Vajon milyen hibákat követhet el, ha súlyos terhek szállítását kell megoldania?

 

Megpróbálja házon belül megoldani

Hisz szállításról van szó. „Mindenki ért hozzá; épp úgy, mint a focihoz”. Valamelyik ismerősét próbálja egy teherautóval igénybe venni. Azonban nem számol azzal, hogy sem az ismerősének, sem tehergépkocsijának nincs gyakorlata és tapasztalata a súlyos terhek szállításában. Kisebb – nagyobb terhek elszállítása nem ugyanazt a tapasztalatot feltételezi, ami egy súlyosabb teher szállításánál evidenciát képez.

 

Keresi a spórolási lehetőségeket, a kiskapukat, mint minden másban

Úgy véli, minek ide szakember; hisz sokan vállalnak manapság szállítást, fuvarozást. Azonban épp úgy, mint egy szakszerű költöztetésről lemondani és egy „hétköznap fuvarozóként” „hétvégén költöztetőként” dolgozó „szakemberrel” dolgozni óriási hibát jelenthet; úgy a valós tapasztaltok és szakmai tudás figyelmen kívül hagyása is a nehéz áruk szállítása tekintetében.

Az olcsó megoldás nem feltétlen a legjobb megoldás. Amikor közeledik az az időpont, amikor már nem lehet tovább halogatni egy döntést: szükséges egy fuvarozással, súlyosabb terhek szállításával foglalkozó céget megbízni egy adott feladattal; hajlamos az ember csak az árajánlatban szereplő Ft alapján dönteni. Hibásan.

Csak az árajánlatban fekvő összeg számít

Így nem nyom nagyot a latba egy cég referenciája, az évek tapasztalata, csakis a számjegyek az árajánlatban. Nem néz utána a cég referenciáinak. Elhiszi, amit szóban vagy telefonban Önnek állítanak.

„Messziről jött ember azt mond, amit akar.”

Mit kockáztat mindezzel?

Elbukhatja a projekteket, ha nem megfelelő szakembert választ a fuvarozásra. Állhat a munka; a termékekben a nem szakszerű szállítás következtében keletezett sérülések miatt plusz kiadásokkal számolhat. Oda lehet az imázs, az Ön munkájának jóhíre.

Ezeket is vegye figyelembe a fuvarozási árak mellett!

Ha gyors és biztonságos megoldás a célja, ne csak a fuvarozási árakat figyelje. Hanem vegye figyelembe az árajánlat mellett a cég valódi tapasztalatát, a referenciáit és a gépparkját is. Hisz a súlyos terhek szállítását csak speciális szállító eszközökkel, és ilyen feladatokra szakosodott gépparkkal rendelkező céggel lehet kivitelezni. Így az időben, és biztonságban célt ért szállítmány garantálható. Tekintse meg referenciáinkat és gépparkunkat is!